Albérletkeresés magasfokon



Szóval mint tudjátok, az unalmas otthoni munkás életből kicsit kiszakadva eljutottam a napfényes-pálmafás Valenciába.



ahol a műszaki egyetemen is pálmafák nőnek

Három éjszakára volt szállásom foglalva egy hostelben, reméltem hogy ennyi idő alatt találok szállást. Majd összeadom hány eurót telefonálgattam el, de nem keveset. A hirdetések fele alapból kiesik, mert pl csak lányokat keresnek, vagy családdal kell lakni, vagy messze van. A másik felét felhívod, és azt mondják, hogy már kiadták. Néhány helyet végül el tudsz menni megnézni, de még a 130 eurós helyről sem hívnak vissza, ahol matrac és villanykörte sincs. A végén foglaltam még két éjszakát, majd még kettőt, majd még egyet. Végül 8 éjszakát voltam ott. A hostelben megismert társasággal találtunk szállást, harmadik emeleten levő két lakást vettünk ki kilencen. A szemben levő lakást a négy francia lány fogalta be, mi meg öten srácok vagyunk ebben a lakásban. 240 euro per kopf, és tök zsír. Van egy cseh srác, aki leginkább klicskóra hasonlít, egy belga srác meg két francia.

(ő a belga, Hans)

A címünk Valencia, Avinguda del Puerto 298.

A hostelt a végére már egész megszerettem. Nagyon jó, hangulatos, és sok erasmusos diák jár erre. Van egy néha kicsit szűkös konyha-étkező, meg egy lounge room biliárddal, csocsóval, fotelekkel, terasszal. Szeptember középső két hetében kb 3000 vendéghallgató érkezik. Mindenki térképpel a kezében a valencia.loquo.com-ot nézegeti, és őrülten telefonálgat. A hostel 18-22 euró egy éjszakára, mindebben persze semmi extra nincs benne, szóval Csaba és Marcsi ajándéka egyik délután megmentette az életemet.

Valencia valóban nagyon bulis város. A belvárosban ugyan a legtöbb pubnak bezárják a kinti részét 1-2 körül, mert az ott lakók akkor már aludni szeretnének (nálunk 8 után már beperelnek, ha hangoskodsz :) ), de ettől függetlenül egy valag ember mászkál az utcán és a tereken, mintha sziget lenne, csak kicsit szebb a környék.

A tengerparton csak egy rövid ideig voltunk eddig, nem olyan nagyon kiépített, Valencia alapvetően nem tengerparti város, de szerintem így éppen kellemes. A város a Turia folyó mellé épült (i.sz. 138-ban), a hatvanas években azonban a gyakori áradások miatt elterelték a folyót egy mesterséges csatornába a város déli részén, a folyó régi medrében pedig parkot létesítettek, amely felett a régi hidak ugyanúgy átívelnek, igazán különleges. Valencia további látványosságairól is beszámolok, amint én is láttam őket.

errefelé lakunk a kikötő ezt öcsinek kaptam le, óvárosi

Komment

Eddig 3 komment érkezett

  1. lapsang:
    2007. 09. 21. 16:51

    nekem tetszik a sok gép, sok sikert hanssal :P

  2. pempő:
    2007. 09. 21. 17:11

    szeretlek gábooooor!!!:D najó ez csak vicc volt. jók a pálmafák(köcsög):D

  3. Lapsagain:
    2007. 09. 23. 9:44

    www.putfile.com/pic.php?img=6681539
    azért ilyen internetkapcsoalt máshol nincs

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





balinto 2006